She herself is incommunicable by Kinga Fabó

The title continues: Let her be completely unmarked. The heavy, claustrophobic tension here between the desperate urge to be known and the absolute terror of leaving a trace—that’s pure Fabó. I'm posting it here as an act of defiance against her (and my own) desire to disappear

My diaries! My letters!

My letters! My diary!

Pure porno!

And my poems too!

Want em; huh?

I'll bet. (The toilet drips

Intimately. Two answering machines 

Converse. A language school

Advertises for itself.)

Won't let them go, no.

No go if they begged.

For me, it's all a dead 

Letter. Objective, nothing personal 

Violence.

Not the scream.

The absence of the scream is complete.

My fear is taxidermy by curation.

I do not want to leave a trace.

If only no one could know who

Is speaking. Or even

What is said. In one’s free

Time, it’s just

Fine. Then

Nothing is said. Then

Want it; huh? I’ll

Bet. My undertow is small-
Minded, melancholic kiddo. 

Why is my tragedy being

Filmed in the shadows?

Botched and unresolved I

Depart, early. Not a word

About it. My great

Accomplishment, this. I am quitting.

Yes. I’ve

decided to quit.

Just split like that, for myself.

Repetitions, tomorrows.

Always in bold at times like this.

And why not? He doesn’t even

Know that I am

In the world.

And what if he did.

 

-----------------------------------------

Ő maga közölhetetlen. Hadd legyen egész jeltelen

A naplóim! A levelem!

A leveleim! A naplóm!

Tiszta pornó!

Hát még a verseim!

Kéne; mi?

Azt meghiszem. (Meghitten

csöpög a vécé. Két

üzenetrögzítő beszélget. Egy

nyelviskola hirdeti magát.)

Nem, nem adom.

Ha kérnék, se adnám.

Számomra mindez holt

anyag. Semleges, személytelen

erőszak.

Nem a sikoly.

A sikoly hiánya hiánytalan.

Félek, félek a múzeumban.

Nem akarok jelet hagyni.

Csak ne lehessen tudni, ki

beszél. És azt se,

amit mond. Szabad

idejében pont

jó. Akkor

nem mond semmit. Akkor

kéne; mi? Azt meg-

hiszem. Sodrásom

sötét, kisszerű. Miért nem

kapok fényeket?

Kurtán-furcsán és

korán távozom. Szó se

róla. Nagy

érdem ez. Abba

hagyom. Igen. Úgy

döntöttem, hogy abbahagyom.

De csak úgy, magamnak.

Ismétlődések, holnapok.

Ilyenkor mindig vastagon.

Mért is ne? Azt se

tudja, hogy a

világon vagyok.

Hát még, ha tudná.

How should I extinguish the beautiful? by Kinga Fabó

Here's another concise theory, about poetry.

My word’s poison that slowly kills.

Slowly it eliminates the beautiful.

It grinds down and bores into

The heart’s dead center.

Machine,  machine

Now not evil:

Full like empty

Silent monasteries.

--------------------------------------

Hogy szüntessem a szépet

Szavam lassan ölő méreg.

Lassan szünteti a szépet.

Felőröl és beletalál

a szív közepébe.

A gép, a gép

most nem gonosz:

telt mint üres,

néma kolostorok.

Surgeon or Jeweler ... by Kinga Fabó

The sub-head of this micro philosophy of art translates as "Be glad, so long as there's something to lie about."

The overtones of dawn 

Break like glass the truth open:

A cold-blue surgeon, a jeweler.

Its tremor is shrill, hard as a diamond.

So it goes, so it goes.

I write 

It. Who gives 

A shit?

And the reader?

How good it is

Sometimes to lie.

If that doesn't work, then art's scalpel

May set the wound.

------------------------

Sebész, vagy ékszerész; addig örülj, amíg van mit hazudnod

Hajnalban a hajnal

metsző üveghang:

hideg-kék sebész, ékszerész.

Kristálykemény csengése van.

Bizony, bizony.

Én meg

írom. De kit

érdekel?

És az olvasó?

Milyen jó

néha hazudni.

Ha nem megy, a művészeti

beavatkozás segít.

Sylvia, Marilyn; dawn, suicidal games by Kinga Fabó

This darkly comic critique of the Marilyn mystique finds her conflated, by the eighth sentence, with Sylvia Plath, another public suicide, both turned, like all paraded women,  into virtual versions of Eve.

“ … these proud, haughty, / supremely self-assured / and hard, cynical people, …”

(A motto not about them, but I project it onto them.)

Marilyn Monroe. Her floodgates down entirely caught me. The perfect lack of boundaries. Her sexual magnetism: pure void. The gears, the gears. The machine runs. The clear vacuum. The hatred, where she draws her erotic power. The bell jar that walled her inside of its glass. She dragged it with her everywhere she went. Her insomnia. All her attempts to kill herself. Her gaping mouth. Her breasts. Her ordinariness. Her never being entirely there where she happens to be. She’s not there inside of her flesh. The inside of her flesh crawls. Did she have her own feelings? Her breasts. Mailer is very excited about Marilyn’s bra. More, in fact, than what is inside it. Monroe twists her body on a spit. Monroe is an object of use. Monroe broadcasts her vacuity. Her only existence is in sex acts. She can’t explain things. She can’t enjoy things. Sex is plainly joyless for her. Her desire is nowhere, but must be satisfied, at any price. Selfish, single-occupancy pleasure. It might as well be self-gratification. Ecstasy? Just maintenance. This is her natural default setting. Like whenever someone switches on the power. I don’t know about Monroe’s actual life. Only of her legend. For me: beauty and engineering. The mechanical maneuver moment.

---------------------

Sylvia, Marilyn; hajnal, öngyilkos játékok

„ ... ezek a gőgös, büszke,

fölényesen magabiztos

és cinikusan kemény emberek, ..."

(A mottó nem róluk szól, de én rájuk vonatkoztatom.)

Marilyn Monroe. A gátlástalansága vonzott. Az a tö kéletes gátlásnélküliség. Szexuális vonzereje: a hiány. A gép, a gép. A működés. Az üresség. A gyűlölet, amely ből az erőt merítette. Az üvegbúra, amely körülvette. Amelyet mindenhová magával vitt. Álmatlansága. Ön gyilkossági kísérletei. Tátott szája. A mellei. Közön-ségessége. Az, hogy sosincs egészen ott, ahol éppen van. Nincs ott a saját testében. Saját testében föl-lejár. Voltak saját érzései? A mellei. Mailért nagyon izgatja Monroe melltartója. Jobban, mint az, ami benne van. Monroe kifordítja a testét. Monroe használati tárgy. Monroe-ból az üresség árad. Csak nemi aktusokban létezik. Nem tud beszélni. Nem tud élvezni. Örömtelen neki a szex. Puszta vágy, amelyet ki kell elégíteni, bármi áron. Önző, egyszemélyes gyönyör. Akár ön kielégítés is lehetne. Gyönyör? Csak szükséglet. Szá mára ez így természetes. Mint mikor egy gombot kapcsol be az ember. Monroe valós életét nem ismerem. Csak a legendáját. Nekem: szépség és technika. A mechanikus mozgások maximuma.

The third: the neutered by Kinga Fabó

Another micro-poem poking at the macro-cosm.

Now I don't feel like changing

Clothes.

I don't feel like smiling

Back.

I had a male guest.

Or female.

Or an observer.

No third sex.

--------------------------------

A harmadik: a semleges

Most nincs kedvem át

öltözni.

Nincs kedvem hozzá-

mosolyogni.

Férfivendégem volt.

Vagy nő.

Vagy megfigyelő.

A harmadik nem.

Lesbos, maybe, now really by Kinga Fabó

A continuation of yesterday's poem, sort of.

Neither beautiful, both magnetic.

Why then bother with a horoscope,

Wars, the turning of the solstices?

A single gesture is enough.

The girl is young, gleaming, masculine.

And I, the perfect woman, am

Irreconcilable. Put us together:

Androgyne, Sappho, Lesbia.

-----------------------

Leszbosz, talán, most igazán

Egyikünk se szép, de vonzó.

Minek akkor a horoszkóp

háború, a napforduló?

Elég egyetlen mozdulat.

A lány fiatal, fényes, férfias.

Én meg az abszolút nő, az

ambivalencia. Ketten együtt:

Androgin, Szapphó, Lesbia.

For the first time she feels love for a woman by Kinga Fabó

Despite the Hungarian double entendre where "meleg" means both "warm" and "homosexual," the sentiment of losing oneself to another is [gulp] universal.

I’m needed, so it appears, by women only.

It’s women’s day again today. Women’s bodies.

Women. Cold. Blue and hard.

Some of them are warm.

Sometimes I long for that

Kind of heat.

I passed it on to her.

I overflow with it.

From me she received her self.

The self she recovers again.

Encircles it. Gleeful. She bathes

In its rapture.

I would also like to have a self. Mine

Is locked away

And kept far from my reach.

Maybe it is better, this way I can

Dissociate for good.

Just what is left of me?

---------------------------------

Először érez szerelmet nő iránt

Úgy látszik, ma csak a nőknek kellek.

Ma megint női nap. Női testek.

Nők. Hidegek. Kékek és kemények.

Van köztük meleg is.

Néha vágyom egy kis

melegségre.

Adtam neki én is.

Bennem is van bőven.

Énje lett neki belőlem.

Megint lett neki egy énje.

Körbejárja. Örül. Gyönyör

ködik benne.

Én is szeretnék egy ént. Mert

az enyémet

elzárja előlem.

Vagy így a jobb, hogy végleg meg

szabadulok tőle?

Mi marad belőlem?

Lesbos, Maybe by Kinga Fabó

Another Fabó poem about imbalances in relationship dynamics.

Empty the room is, and the bed,

And you are the one

Who resembles me: you

Are the one compared.

Invites and refuses,

Your eye, obsidian shiny.

Two irregular women.

Who will forgive whom?

The soul empties out of the body

Like those who are only excerpts.

Focus. What for? Why do you

Play so hard to get begged?

It’s a losing battle

When I cannot use sex as a weapon.

A seduced man, on the other

Hand: pie.

----------------------------------

Leszbosz; talán

Amikor üres a szoba,

és üres az ágy,

te vagy a hasonlított:

te hasonlítasz hozzám.

Vonz és taszít

csillogó, fekete szemed.

Két szabálytalan nő.

Ki bocsát meg kinek?

Test felől fogy el a lélek:

mint akik csak töredékek.

Összpontosítasz. Mire jó?

Mit kéreted magad?

Egyenlőtlen a harc,

mert a szexet nem tudom bevetni.

Egy férfit el

csábítani: semmi

Yours Truly, with Feminine Spite by Kinga Fabó

This one had to be rescued from deep inside the Magyar culture to approach the universal.

This woman cute? No I

Won’t let that one carry the day.

Just can't. I’m pale with bile,

Yellow as a green-eyed monster.

Just wait ‘til I show her.

I will. I will be the vogue.

I’m killing it. It’s my calling,

I’m a professional. If the girl is any good

She’s better than a man.

But she’s rarely any good, sadly.

--------------------------------------------

Őszinte női rosszindulattal

Ez a nő szép? No ezt

nem hagyom annyiban.

Nem hagyhatom. Sárga

vagyok. Sárga az irigységtől.

Majd én megmutatom.

Majd én. Én leszek a divat.

Jól csinálom. Mint egy

hivatásos. Egy nő ha jó,

jobb, mint egy férfi.

De ritkán jó, sajnos.

Fashion, Fascists; Whatever by Kinga Fabó

Fabó the linguist subverts gender here in non-gendered Hungarian, but it's for a greater, historical reckoning.

I’m nominal female in the first

Person plural. A pink kitten

Become. Or a person, like

Everything I’m not: verified progressive,

Dances with leftists, a feminista!

For the him members, it’s a straight shot:

Just being there’s enough.

Even when I’m plural, my singular

Body serves purely for use

As sexual instrument.

For that it’s very good.

Singular in fact.

--------------------------------------------------------

Divat, divatok; mindegy

Nőnemben többes szám első

személy vagyok. Kis rózsaszín

cicamica. Vagy olyan, mint

amilyen nagyon nem: szabadelvű,

baloldali és feminista.

Hímnemben egyszerűbb:

ott elég csak lenni.

Többes számban is egyszeri

testem pusztán szexuális

használatra szolgál.

De arra nagyon jó.

Abban eredeti.

The Ear by Kinga Fabó

Fabó was a master of portraying inward states of isolation in stark, physical terms.

A mythic altar where they would be presented, that’s how

They come, they come, approaching my ears. That’s good,

I guess, with well-equipped ears.

Hollow, cavernous.

They come, hip and bust measurements.

Come, the lonely one. Who needs my husband.

Come, the homemaker. Who's still married, frigid.

If she, just so happens, doesn't come, she travels,

With the lingua franca's learned.

The lesbian? Doesn’t come at all. And yet her —

I would lead astray. Lacking alternative

The ear would prick itself up. (Well equipped.)

But women as women on principle come unbidden.

Men do too. I go

Towards them.

But they only want my ears.

And the mouths? They never shut.

And the ear? My ear is mute.

Only my earrings change, to suit.

But ears, I don't surrender.

---------------------------------------------------------

A fül

Mintha egy szentélyhez járulnának, úgy

jönnek, jönnek a füleimhez. Még jó,

hogy szép nagy füleim vannak.

Mélyek, öblösek.

Jönnek a csípő- és kebelméretek.

Jön a magányos. Neki a férjem kell.

Jön a családanya. O férjezett, frigid.

Ha éppen nem jön, nyelveket

tanul, meg utazik.

A leszbikus? O el se jön. Pedig őt –

elcsábítanám. Jobb híján a fülem

hegyezné önmagát. (Jó nagy.)

Nőies nőt elvből nem hívok meg.

Férfiakat sem. Hozzájuk

én megyek.

De nekik is csak a füleim kellenek.

És a szájak? Be nem állnak.

És a fülem? A fülem, az néma.

Csak a fülbevalómat cserélem néha.

A fülemet, azt nem hagyom.

Hear Kinga Fabó read  A fül  

System Breakdown by Kinga Fabó

Three more Fabó poems that document the bodily breakdown required for "jewels".

Anatomy

​The outlook: a retinal mirror

That lost its reflex to blink.

​The world: a shipwreck

Finally reaching the bottom.

​Intellect: a machine

Continuing to function on its own.

​Silence: the noise 

Of the missing pieces.

---------------------------------------------

Anatómia

​A látvány: a retina tükör,

ami elfelejtett pislogni.

​A világ: egy hajótörés,

ami befejezte az elsüllyedést.

​Az értelem: egy gép,

ami magától működik tovább.

​A csend: a hiányzó

alkatrészek zaja.

----------------------------------------------

----------------------------------------------

While Functioning 

I thought: clean it up.

But it just evaporates.

Pigmentation has been sieved.

Crumpled back inside. In the effigy.

----------------------------------------------

Működés közben

​Gondoltam: kitakarít.

Pedig csak párologtatott.

Színeimet szűrte.

Visszagyűrte. A szoborba.

----------------------------------------------

----------------------------------------------

Clinical Death

I am not city.

I am not wind.

Just anesthesia.

Where the equipment runs by itself.

----------------------------------------------

Klinikai halál

​Nem vagyok város.

Nem vagyok szél.

Csak az anesztézia.

Ahol a gép már magától jár.

Sham Umbilical by Kinga Fabó

This sounds like a lot of intricate gears grinding to a halt in Hungarian, but in English it's something about language grinding the heart to dust.

The seasons leap frog like in stack back to back.

They bore through the seedtime.

Hammer winter, summer.

The spicket takes off into a run.

Again and again it scrambles,

Stalled short then locked in clip once more.

The earth beneath the sea trembles.

(What a repercuss the unforeseen front

While the other hauls the sweltry.)

Shipwreck of the lips: the syllables logjam block

A splutter lurking in wait.

Gushers burst like pipes the rage of words.

Strikes. Or is hit, by syllable looming over it,

Next sketch to etch.

Not near enough time to flare into gall.

Stands out, there's a plug and play.

No one resolves friction for no one.

Strikes. Or submits to being pummeled.

Exactly the same man is the client.

Surreptitious in my shadow.

No matter what, I say or do.

No love has come: spring was not to be.

Surreptitious, perhaps, in my shadow.

Snip. I cut off your sham umbilical.

---------------------------------------------------

Hamis szál

Egymásba torlódnak az évszakok.

Átfúrják a tavaszt.

Támad a tél, a nyár.

Futásnak ered az ár.

Újra és újra nekilendül,

megtorpan és lökődik tovább.

A tenger alatt a föld rengése.

(Olyan robajjal jön a nem várt front.

Míg a másik hőséget vonszol.)

Az ajkak hajótörése: szótagok torlódása.

Lappangó dadogás.

Feltör és elönti a szavakat a düh.

Üt. Vagy megüti egy föléje

tornyosuló szótag.

Nincs idő megharagudni.

Van mása, ha kiválik.

Senki nem neheztel senkire.

Üt. Vagy hagyja magát verni.

Ugyanaz a férfi az ügyfél.

Az árnyékomban bujkál.

Mindegy, mit mondok vagy teszek.

Nincs szerelem: elmaradt a tavasz.

Talán az árnyékomban bujkál.

Nyissz. Elváglak, te hamis szál.

Three by Kinga Fabó

The Temptation

There is no word for it in Latin,

Only the skin remembers the lye

And the taste of salt on the other body.

Two poles identical, that do not repulse,

But devour each other entirely,

Like two starving wounds, when they touch.

-------------------------------------------

A kísértés 

Nincs rá szó a latinban,

csak a bőr emlékszik a lúgra,

és a másik test sós ízére.

Két azonos pólus, ami nem taszítja,

hanem befalja egymást,

mint a két éhes seb, ha összeér.

--------------------------------------------

--------------------------------------------

The Throat

The word gets stuck in the larynx

Like a sharp pebble.

Not spoken this, this oscillation,

The rhythm of the blood on glottis gristle.

Latin's just a mask

Hiding in the throat

Until the scream tears right out of the skin.

-------------------------------------------

A Torok

A szó elakad a gégében,

mint egy éles kavics.

Nem beszéd ez, hanem lüktetés,

a vér ritmusa a porcon.

A latin csak a maszk,

ami elrejti a torkot,

míg a sikoly át nem szakítja a bőrt.

-------------------------------------------

-------------------------------------------

The Spectacle

The eye does not forget.

It drinks in the lye, the light,

Every crack in the other's mask.

You don't look, but you record it,

Like a device void of sensation,

Just rubbing of skin and naming.

Latin is no longer face

But retina itself,

A sharp, crystallizing blindness.

-------------------------------------------

A látvány

A szem nem felejt.

Beissza a lúgot, a fényt,

a másik arcának minden repedését.

Nem nézel, hanem rögzítesz,

mint a gép, ami nem érez,

csak darálja a húst és a nevet.

A latin már nem maszk,

hanem a retina maga,

egy éles, kristályosodó vakság.

Fossil by Kinga Fabó

One of Fabó's later poems, ​A kövület reads like an autobiography of someone erased.

​The garden no longer responds.

Just the lye vestige lingers whitening the stones

Where the mire and the ravaging have withdrawn.

You no longer savor the taintings

Because your tongue turned as well to stone

Beneath a silent, Latin legenda.

​No flower sprouted from inside you

But the silence crystalized.

A cold, transparent fixity

And it wants nothing, but to be,

While the wind still wears your name

As the wall of the house collapses.

----------------------------------------------------

​A kövület 

​A kert már nem válaszol.

Csak a lúg fehér nyoma maradt a köveken,

ahol a sár és az erőszak elvonult.

Már nem érzed az ízeket,

mert a nyelved is kővé dermedt,

egy néma, latin felirat alatt.

​Nem virág hajtott ki belőled,

hanem a csönd kristályai.

Hideg, átlátszó fegyelem,

ami nem akar semmit, csak lenni,

miközben a szél a nevedet

koptatja el a ház falán.

March by Kinga Fabó

Fabó here makes the argument that March not April is the cruelest month for the sensitive ones.

​Spring doesn't just come. It breaks the door,

Like a lush who cannot find his key

And proceeds to attack the obstacle

To unlock winter into icy shards

Shattering the quiet hothouse glass

In an avalanche of rank, unprocessed earth.

Everything is sludge and forcing.

The buds don't snap, they detonate and pullulate

Like wounds that just can't take it anymore.

And you stand inside the draft,

Latin labels in your hands, 

And watch the green 

Harrow through the garden.

--------------------------------------------------------------

Marcius

​A tavasz nem jön. Hanem betör.

Mint egy részeg, aki nem találja a kulcsát,

és vállal nekitámad az ajtónak.

Szilánkosra töri a telet,

az üvegházak jég-csöndjét,

és ránk borítja a nyers, büdös földet.

​Minden csupa sár és erőszak.

A rügyek nem pattannak, hanem robbannak,

mint a sebek, amik nem bírják tovább.

És te csak állsz a huzatban,

kezedben a latin nevekkel,

és nézed, ahogy a zöld düh

átgázol a kerten.

The Herbalist by Kinga Fabó

The title poem from her 1988 collection, A herba‑szakértő

You insist, you understand herbs from a distance.

You're familiar with lethal essences

Yet it's just their names that you know,

A Latin identikit, a taxonomy.

You don't feel their taste on your tongue,

You knew them before you would've swallowed.

I have gnosis, of what each herb wants,

Which herbs will kill, and which herbs

Just put you to sleep a little,

Which ones gnaw into your flesh

And which ones turn your soul green

As the cold lye leaches through.

You just collect them, shrivel them up,

To press velvety paper in between,

An inventory of perishing.

But death I gobble down

And wait my turn, that from my insides

A flower will bloom, on the other side.

---------------------------------------------------------

Azt hiszed, te értesz a füvekhez.

Hogy ismered a mérgeket.

Pedig csak a nevüket tudod.

A latin neveket, a rendszertant.

De nem érzed az ízüket a nyelveden,

mielőtt még lenyelted volna őket.

Én tudom, melyik fű mit akar.

Melyik akar megölni, és melyik

csak elaltatni egy kicsit.

Melyik fű az, amelyik a húsodba rág,

és melyik, amelyik a lelkedet

mossa át hideg, zöld lúggal.

Te csak gyűjtöd őket, szárítod,

vékony papírok közé préseled.

Leltározod a pusztulást.

De én megeszem a halált,

és várom, hogy belülről

hajtson ki belőlem a virág.

A Wall by Kinga Fabó

As other Eastern Europeans celebrated the toppling of walls in the early 90s, Fabó discovered a deeper, more intractable one.

The gap between: a wall: not stone.

Not porous like brick, not prefab cement.

But this teeming, tongueless flesh.

Nothing is permitted across:

No flashbulb, no voice drop, no appetite 

Just detachment's clammy sweat.

----------------------------------------------------------

Közöttünk a fal: nem kő.

Nem is tégla, nem is beton.

Hanem ez a sűrű, néma hús.

Ami nem enged át semmit:

se fényt, se hangot, se vágyat.

Csak a magány hideg verítékét. 

Melancholy of Jason Kleander, Poet in Kommagini, A.D. 595

From the Greek of C.P. Cavafy

Age wears my body, tears at my form,

Maimed by a cold-blooded blade.

I have no fortitude, none whatsoever.

I run in desperation, Art of Poetry

To herbs and potions you might know,

Experiments in narcosis, in fantasy and word choice.

Maimed by a cold-blooded blade --

Bear your pharmacy, Art of Poetry,

Keep the pain of the wound – for a moment – not felt.

-----------------------------------------------------------------

Η Λύπη του Ιάσων Κλεάνδρου, Ποιητού εν Κομμαγηνή, 595 μ.Χ.

Το γήρασμα του σώματος και της μορφής μου

είναι πληγή από φρικτό μαχαίρι.

Δεν έχω εγκαρτέρησι καμιά.

Εις σε προστρέχω Τέχνη της Ποιήσεως,

που κάπως ξέρεις από φάρμακα·

νάρκης του άλγους δοκιμές, εν Φαντασία και Λόγω.

Είναι πληγή από φρικτό μαχαίρι.—

Τα φάρμακά σου φέρε, Τέχνη της Ποιήσεως,

που κάμνουνε — για λίγο — να μη νιώθεται η πληγή.

A Word by Kinga Fabó

Fabó believed that words trained you to become a slave.

A word: not a baud.

Small, hungry animals, who attack

My flesh, they like to masticate, ruminate.

They parasitize my silence,

Annihilate the delicious gist,

Before the uttering can take place.

---------------------------------------------

A szavak: nem ékszerek.

Hanem apró, éhes állatok,

amik a húsomba rágják magukat.

Élősködnek a csöndemen,

és felzabálják a jelentést,

mielőtt még kimondanám.