The title continues: Let her be completely unmarked. The heavy, claustrophobic tension here between the desperate urge to be known and the absolute terror of leaving a trace—that’s pure Fabó. I'm posting it here as an act of defiance against her (and my own) desire to disappear
My diaries! My letters!
My letters! My diary!
Pure porno!
And my poems too!
Want em; huh?
I'll bet. (The toilet drips
Intimately. Two answering machines
Converse. A language school
Advertises for itself.)
Won't let them go, no.
No go if they begged.
For me, it's all a dead
Letter. Objective, nothing personal
Violence.
Not the scream.
The absence of the scream is complete.
My fear is taxidermy by curation.
I do not want to leave a trace.
If only no one could know who
Is speaking. Or even
What is said. In one’s free
Time, it’s just
Fine. Then
Nothing is said. Then
Want it; huh? I’ll
Bet. My undertow is small-
Minded, melancholic kiddo.
Minded, melancholic kiddo.
Why is my tragedy being
Filmed in the shadows?
Botched and unresolved I
Depart, early. Not a word
About it. My great
Accomplishment, this. I am quitting.
Yes. I’ve
decided to quit.
Just split like that, for myself.
Repetitions, tomorrows.
Always in bold at times like this.
And why not? He doesn’t even
Know that I am
In the world.
And what if he did.
-----------------------------------------
Ő maga közölhetetlen. Hadd legyen egész jeltelen
A naplóim! A levelem!
A leveleim! A naplóm!
Tiszta pornó!
Hát még a verseim!
Kéne; mi?
Azt meghiszem. (Meghitten
csöpög a vécé. Két
üzenetrögzítő beszélget. Egy
nyelviskola hirdeti magát.)
Nem, nem adom.
Ha kérnék, se adnám.
Számomra mindez holt
anyag. Semleges, személytelen
erőszak.
Nem a sikoly.
A sikoly hiánya hiánytalan.
Félek, félek a múzeumban.
Nem akarok jelet hagyni.
Csak ne lehessen tudni, ki
beszél. És azt se,
amit mond. Szabad
idejében pont
jó. Akkor
nem mond semmit. Akkor
kéne; mi? Azt meg-
hiszem. Sodrásom
sötét, kisszerű. Miért nem
kapok fényeket?
Kurtán-furcsán és
korán távozom. Szó se
róla. Nagy
érdem ez. Abba
hagyom. Igen. Úgy
döntöttem, hogy abbahagyom.
De csak úgy, magamnak.
Ismétlődések, holnapok.
Ilyenkor mindig vastagon.
Mért is ne? Azt se
tudja, hogy a
világon vagyok.
Hát még, ha tudná.
